Tamp & Pull – A minőségi kávézás szentélyei

A Tamp & Pull név sokak számára a minőségi kávézás fogalmával  nőtt össze, ez pedig nem is véletlen – két kávéházukban ugyanis valóban csak és kizárólag a legjobbat kaphatjuk mindenből.

Valahol pontosan ez a titka a Czuczor utcában és a Váci úton megtalálható Tamp & Pull kávézóknak, ahol bár maga a design is egyedi és gyönyörködtető, az emberek nem ezért fedezték fel maguknak rekord idő alatt a kávé két budapesti szentélyét.

A fő hangsúly ugyanis a minőségen van – a két kávéház kizárólag Has Bean kávékkal dolgozik, annak hatvan blendje pedig folyamatosan cserélődik a kínálatban, hogy a baristák a lehető legfrissebb alapanyagokból készíthessék el mesterműveiket.

Tamp & Pull – cappucino

 

Bizony, mesterműveiket, hiszen a Tamp & Pullban a legjobb szakemberek dolgoznak, akik igazi csodát képesek művelni, de nem csak a latte art vonalán, hanem magával a kávéval is.

A szakmaiság magas fokát jól jelzi, hogy a Váci úti kávézóban egy labor is működik, ahol a szakmájukat rajongásig szerető baristák a víz hőmérsékletével, a kávéfajták mennyiségével vagy a főzés hosszával kísérletezhetnek – csupa olyan aprónak tűnő tényezővel, melyekre a Tamp & Pull óriási hangsúlyt fektetve valóban a legjobbat alkotja Budapesten.

Míg a Czuczor utcai kávézó leginkább az egyetemistákat szolgálja ki, a Váci utcai pedig az üzletembereket, fontossá vált az is, hogy a kávénkat út közben is elfogyaszthassuk. A Tamp & Pull itt is egy minőségi forradalmat akar elérni és jelenleg is olyan poharakon dolgozik szakemberekkel és képzőművészekkel, melyek a lehető legjobban tartják meg a kávék ízét és zamatát – hiszen itt még erre is gondolnak.

 

Tamp & Pull

1093 Budapest, Czuczor utca 3

H-P: 07:00 – 20:00, SZ-V: Zárva

Tel: +36 30 398 2472

13. kerület Budapest, Váci út 85.

H-P: 07:00 – 19:00, SZ-V: Zárva


www.tamppull.hu

Facebook-oldal