A DAL 2015 – A második középdöntő

Éééééés eljött az idő! Itt a Dal második középdöntője! A közönség és a zsűritagok bevonultak az MTVA stúdiójába, a fellépőkön a stylistok és a sminkesek még elvégzik az utolsó simításokat a backstage-ben, a Funzine kolllégái pedig a sajtószobából közvetítik az eseményeket! Ki jut tovább a döntőbe, és ki kap esélyt arra, hogy Magyaroroszágot képviselje az Eurovíziós Dalfesztiválon? Ma este kiderül!


 

20:34: Műbőr fotelek elfoglalva!

Ismét itt vagyunk néhány hét kihagyás után, de nagy örömmel. Máris belecsapunk a közepébe, Szűcs Gabi már a színfalak mögött.

20:37 Szűcs Gabi Úgysem felejtesz el

Ami azonnal látható, hogy a színpadi megjelenésen változtattak Gabiék. A dal nekem még mindig tetszik, a rádióban is hallottam már. Gabi profizmussal és nyugodtan kezdi a showt, nem egetrengető, de biztos kezdés. Pierot bevallottan ezt dudorászta kávékevergetés közben, de csak 6 pontot adott. – Vera

A nézők hat pontot adtak Gabinak… Én még rádobtam volna egy kávéskanálnyival, és adtam volna neki legalább egy hetest, már csak azért is, amit Magdi mondott: nagyon vidám és magabiztos, egyáltalán nem görcsöl (nagyon türelmesen viselte, hogy a fotósok kissé erőszakosan utasítgatják a backstage-ben), és tényleg fülbemászó a dala. – Vivi

20:42 Other Planet – Untold Story

Mi lenne a legjobb fórum ennek a zenei műfajnak? Az Eurovíziós Dalfesztivál? Nem hiszem. A rádió? Nem igazán. Szerintem ők egy kiváló ún. ‘internet sensation’ lehetnének, mondjuk egy összművészeti videóprojekttel… Nem Dalfesztivál matéria, de más fesztiválokon nagyon is el tudnám képzelni őket! – Vivi

Az elődöntő során volt némi vita a dal körül, hogy másolat vagy nem másolat, Chris Isaak neve felmerült többször is. Ez a vita valószínűleg sosem fog eldőlni és hát valljuk be, rengeteg dalban fel lehet ismerni egy másikat… Megint nem rosszak a fiúk, de plafon még mindig nem szakadt le, bár még csak a második dalnál tartunk. Csiszár minden esetre nagy jövőt jósol nekik, szerinte máris beírták magukat a köztudatba, ami rendben is van. Ettől rosszabb sose legyen. Philip Magyarpolány történetén keresztül közelíti meg a kérdést, nem nagyon tudtuk meg mit gondol a dalról, de köszönjük az infót. Pierrot megin szőrösszívű 5 ponttal, Magdi 9 pont, Jenő 9 pont, Philip 10 pont. A nézőktől 7 pont érkezett. Én is néző vagyok, 7 pont. – Vera

20:52 Dallos Bogi – World of Violence

Bogit többször hallottam már a rádióban nyilatkozni különféle rádióműsorokban, és mindig meglepődtem, hogy milyen értelmes, milyen frappáns válaszokat ad, milyen könnyedén beszél összetett, kerek mondatokban. Amikor a műsor előtt találkoztunk vele, olyan nagy hatással volt ránk, mintha áramütés ért volna bennünket. Nem tudom mit szed, de én is kérek belőle! Ráadásul gyönyörűen énekel, magabiztos, és a dala is megállja a helyét, rádióban, színpadon, bárhol. Nagyon büszke lennék rá, ha ő menne az Eurovíziós Dalfesztiválra. – Vivi

„Elsőnek lenni nem jó, és utolsónak sem, harmadiknak viszont igen! Addigra már mindenki észreveszi, hogy elindult a műsor, még nem mentek el a reklám miatt…Nagyon várom!”

„Azért indulok már harmadszor ebben a műsorban, mert szerintem hatalmas megtiszteltetés az embernek a hazáját képviselni külföldön! Aki kijut oda, az mutathatja meg, hogy mi az, amit mi magyarok gondolunk a zenéről.”

„Az elődöntőben egy teljesen más, szimfonikus hangszerelésben adtam elő a dalt, sokkal elegánsabb volt, most pedig egy teljesen új produkciót fogok bemutatni, ami sokkal Bogisabb, sokkal fiatalosabb, de azért remélem, hogy a dal üzenete érintetlen maradt.”

„A Passed-et nagyon szeretem, ők egy nagyon különleges, vagány, szimpatikus csapat. Ív dala is nagyon tetszik, az Other Planeté is, és Szabó Ádámot is nagyon szeretem.”

Bogitól el vagyok ájulva, annyira helyes és hiteles. Pár szót sikerült vele váltanunk a műsor előtt, akkor elmondta, hogy megfogadta a zsűri tanácsát vannak változások. Az elődöntőben túl komolynak ítélték a dalát, most már a megjelenésén is lazított, az estélyit farmer és bőrdzseki váltotta fel. Hangszerelésben is könnyedebb lett, ami valóban jobban illik Bogi személyiségéhez, nem annyira dívás. Pierrot szerint nem jó irányba változtak a dolgok, a dal hitelét vesztette számára. Magdi nem ért vele egyet, én sem. Teljesen egységes volt a produkció és nehéz témákról sem csak vonósokkal lehet énekelni. Viszont ez előadásmód is lehet, hogy kicsit túl lazára sikerült Magdi szerint. Igen, ebben azért van valami, de én továbbra is rajnongója vagyok Boginak. – Vera

21:05 Oláh Gergő – A tükör előtt

Nagyon őszinte és megható volt, amit Gergő elmondott nekünk a műsor kezdete előtt: vallomását alább olvashatjátok. Nekem fontos az, hogy egy énekesnek legyen egy célja, egy konkrét elképzelése arról, hogy mit akar azzal elérni, amit csinál, és szerintem Gergő nagyon is tudatos előadó. Bogi mellett ő a kedvencem. – Vivi

„Most jobban izgulok, mint az elődöntőben, már csak azért is, mert közelebb járunk a döntőhez, meg azért is, mert úgy tudom, hogy az én dalom az, amelyik a legjobban megváltozott az elődöntő óta. A zene is, a ruhám is egészen más lett. Persze nem felismerhetetlen a dal, a zenei alapból és a szövegből is megőriztünk valamennyit. Én hiszem, hogy jól fog elsülni. Mindent az alapján csináltunk, amit a zsűritagok tanácsoltak, és azt szerettük volna, hogy azt mondják: le a kalappal. Szerintem erősebb lett a dal, és jobban át is tudom érezni. Csak mégis van bennem egy kis izgalom, hogy a zsűri mit fog gondolni.”

„Az én életformámhoz hozzátartozik, hogy minden fellépés előtt – és nem csak fellépések előtt – imádkozom. Hiszek Istenben, és el szoktam mondani egy imát, amiben hálát adok azért, hogy itt lehetek, ahol éppen vagyok. És ha Isten azt akarja, hogy továbbjussak, akkor tovább fogok jutni.”

Vele is beszélgettünk a kulisszák mögött, öszintén mesélt a felkészülésről. Megfogadták a zsűri tanácsát, keményen dolgoztak, így egy régi-új dallal áll ma színpadra. Bevallom nekem egyik nagy kedvencem a mezőnyből Gergő és csapata, elképesztő hangi adottsgai vannak, kedves, nyitott személyisége, és nagyon szimpítikussá teszi az egész produkciót az a csapatszellem, ami végig jelen van. És igen, most rázott ki először a hideg! Na jó, huzat is van, de a libabőr a dalnak szól. Philip szerint nemzetközi színpadon annyira nem állna meg az üzenete, szerintem annyira jó a dal, hogy a zene és a hang elvinné Bécsben is. Pierrot megint nem hazudtolja meg magát, de eddig a legjobbat, 9 pontot ad. Azt gondolom ez Pierrot-nál nagy szó. A nézőktől 7 pont érkezik. Most nem vagyok néző, nálam 9 pont! – Vera

21:13 Ív – Fire

Szeretném, ha Ív tudna valamit, ami kiemeli a többiek közül. Mert nem hiszem, hogy elég „alternatívnak” lenni. Ezzel az imidzzsel hamar elkallódna a magyar majdnem-mainstream színtéren: underground dívának ott van Péterfy Bori meg Sena, akik sokkal profibbak és autentikusabbak nála. Persze most nem velük versenyzik, de valljuk be, elég nehéz ma nőnek lenni a Dalon. A gyönyörű és szemtelenül fiatal Bogi, vagy a bőrruhás anya-istennő Wolf Kati mellett… Íven az sem segít, hgy erőtlen volt az előadása. A zsűri is így vélekedik… – Vivi

Megjelenésben itt is van változás, bár a táncosokat még mindig nem értem, nagyon nem illenek ide. Ív is olyan, mintha kicsit félgőzzel tolná ma este, az elődöntőben nekem sokkal energikusabbnak tűnt. Csiszárnak nagyon bejön a dal még mindig, de nem robbant, eóamivel teljesen egyetértek. Hiányérzet, fékezett habzású tűz, hát igen, félgőz. Magdi osztja a vélményünket és úgy tűnik, Csiszárral nagyon egy a véleményünk, mert a táncosokat ő sem érti. Pierrot meglepetésemre 8 pont, Magdi 10, Jenő 9, Philp és a nézők 7 pont. A pontozásban viszont nem értek egyet Csiszárral, nálam 7 pont. – Vera

21:24 Éliás Gyula Jr. feat Fourtissimo – Run to You

Az elődöntőben imádtam őket, de ennek ellenére azt mertem írni, hogy ez a dal inkább nóta. Most úgy érzem, hogy a produkció azóta „megdalosodott”. Mintha Éliás Gyula egy kicsit másképpen énekelte volna, több érzelemmel, több energiával… Nagyon tetszett. Valahogy furcsa azt látni, hogy egy elismert, sikeres énekesnek úgy kell színpadra állnia, hogy mindenki azt várja, bizonyítson… – Vivi

Nagyon tetszett már az elődöntőben is, bár vérzett a szívem a Leander Risingért. Hatalmas hang és tudja is használni, de a libabőr elmaradt, Vivivel mi is elkalandoztunk a túrótorták és csokimoussok földjére közben. Nagyon jó ez a szám, de nem ragad annyira maggával, egy kellemes háttérzene nálam. De nincs baj, van még kókuszos süti a büfében. Közben Pierrot elrabolhatták, és csinálhattak vele valamit, mert az este első dicsérete hagyta el a száját, lehet ő is kapott sütit. – Vera

20:34 Wolf Kati – Ne engedj el

Ha egy negyvenes férfi lennék, és valamilyen képtelenségből adódóan Brooke Shields nem akarna tőlem az ég világon semmit, biztosan Wolf Katinál próbálkoznék. Micsoda nőikon! Minden magazin címlapjára Wolf Katit! Elképesztően jól tudja viselni a műalkotásnak is beillő, csodás Elysian ruhát (szeretném felhívni a figyelmet a háttérénekesek hasonló, diszkrétebb, de szintén 100%-os outfitjére). És itt jön a de! Ez a dal nem méltó ahhoz a fenséges, éteri lényhez, aki Wolf Kati. A királynő nem tud benne kiteljesedni. 44 pontot kapott, tehát a fináléban újra láthatjuk! Bárcsak írna neki valaki addig egy másik számot. – Vivi

Wolf Kati a magyar pop nagyasszonya. Ahogyan Vivi is írta, nehéz ma nőnek lenni a Dal színpadán, mert Kati igaz NŐ. Szép sikert ért el 2011-ben, a dala igazi nemzetközi slger lett a német karaoke klubok sztárja, mint az videóval is bitonyítható. Kati kiáll és betölti a színpadot, nincs semmi fölösleges sallang. Libabőr, ma másodjára! Hatalmasat énekel, itt nem volt fékezett habzás. Nálam simán beférne a bécsi felhozatalba ez a dala is. Magdi egyszerűen kitart a dal mellet, szerintem ő is elküldené Bécsbe. Philip szerint ez a mezőny legjobban felpített dala, és egyet tudunk vele érteni. Pierrot 8, Magdi 10, Jenő 8, Philip 10, a nézők 8 pontot adtak. Ezze biztos tivábbjutaó. Gratulálok! Én nagyon szívesen meghallgatom jövő szombaton is! – Vera

21:44 Passed – Mesmerize

Bármennyire is ígérgette énekeslánykánk, azért azt mégsem sikerült megoldani, hogy ne legyen itt-ott hamis az ének. Ez az ugrabugrálás most divat, tök menő keverni a klasszikus és az elektornikus hangszereket, sok sikert kívánunk nekik! Idővel majd képviselhetnek bennünket külföldön is, de ez most még talán egy kicsit korai lenne. Amikor beszélgettünk velük a műsor előtt, a lányok kórusban, egymás mondatait befejezve válaszolgattak, mint egy igazi ikrek (merthogy, ugye, ők ikrek). Leventétől megtudtuk, hogy abban a fázisban vannak, amikor még alig hiszik el, hogy vannak rajongók, de nagyon igyekszenek tartani velük a kapcsolatot, mindenkinek válaszolnak. – Vivi

„A ruhánkat a Retrocktól kaptuk, Mojzes Dóri segített kiválasztani őket, rögtön ráérzett, hogy milyen is a mi stílusunk. A fiúk teljesen véletlenül viselnek mind a ketten kék inget!” – Dorottya/Fanni

A zenekarnak most már hivatalos állandó jelzője a “cuki” és ebben minden benne van. Nagyon nagyon fiatalok és a színfalak mögött is csak egy szó jutott eszünkbe róluk a beszélgetés után: de cukiiiiik. Hagilag most jobban összeszedték magukat, bá ezt ők maguk is bevallották, hogy rengeteg gyakorlás áll mögöttük. Az egész produkció nagyon rendben van, annyira friss és egyedi, hogy azonnal magával ragad, megint. Csiszárnál kiléptek a cukifaktorból és átmentek menőbe, ami nem kevésbé cuki, ahogyan fogadják. Pierrot elég kemény, kerek perec megmondja, hogy nem Bécsbe való még a produkció, mert éretlen a csapat, az ének legfőképp. Magdi is egyetért vele. Igazából tényleg szemtelenül fiatalok, szóval an még idő bőven. Mind a négy zsűritag 9 pontot adott, a nézők keményebbek, 7 pontot adtak, de a döntőre elég ez is, így mégsem lehetetlen Bécs. – Vera

21:55 Gájer Bálint – That’s how it goes

Tudom, hogy mindenki imádja ezt a számot, de szerintem semmit nem ad hozzá a jól bevált, hagyományos swing-recepthez. Nem is értem, hogy miért emlegetik a Gatsbyt: ez a produkció túl komolyan van véve ahhoz, hogy a regényből vagy a filmből ismert életérzést hozza. Gatsbynek más a viszonya a saját környezetéhez, mint Gájer Bálintnak a dalához. Nem hiszem, hogy mulatóssal kellene szerepelnünk külföldön – én az egytől tízig terjedő skálán nemmel szavazok. – Vivi

Bálint is régi motoros, saját stílusát hozza a Nagy Gatsby hangulata megvan most is. Ők is hozzányúltak a látványhoz és a hangzáshoz is. A fiúk, Marci és Ádám, csupa jót írtak róla az elődöntőben és csatlakozom hozzájuk, abszolút profi és nemzetközi a produkció, a táncoslányok pedig 100%-ban indokoltan vannak jelen. Én nagyon örülnék neki, ha egy ilyen dal és ilyen előadó képviselne minket a nemzetközi mezőnyben. Magdi kicsit belekavarodott a dolgokba, ajánljuk neki Bálint hivatalos rajongói oldalát, hogy up to date legyen a fellépéseivel kapcsolatban. A zsűri nem volt túl bőkezű pontok tekintetében, nálam viszont tuti továbbjutó Bálint. – Vera

22:02 Biztosan a fináléban: Wolf Kati, a Passed és Ív!

A Passed eredménye: passed, vagyis átmentek a vizsgán, haha. Látszik, hogy nem én vagyok a vizsgáztató. Wolf Kati természetes könnyedséggel lebegett át a célvonalon, kecsesen meglibbentette szoknyáját és mindenki térdre borult előtte, szóval csak a szokásos. Ív tanácstalanul nézelődik, nem igazán tud válaszolni semmire, amit kérdeznek tőle, egy elveszett őzikére emlékeztet. Aranyos! – Vivi

Biztos továbbjutók között nincs ott se Bálint, se Gergő, szóval nagyon izgulok!!! Azt hiszem eszem még egy sütit… – Vera

22:11 Zorán!

Mellettem egy külföldi srác ül, és a következő kérdést sikerült feltennie Zorán produkciójával kapcsolatban: „Is he trying to rap or something?” Azt hiszem ez egy tökéletes példája annak, hogy mennyire másnak láthatnak minket azok, akik nem kicsiny országunk szülöttei. Ezért érdemes az ő fejükkel is gondolkodni, ha eredményt szeretnénk elérni az Eurovízión! – Vivi

Zorán a színpadon az elmaradhatatlan gitárral és energiával. Zseniális zenész és mindig öröm színpadon, a Nekem nem elég című számával érkezett és egy szimfonikus zenekarral. Bár az én korosztályomhoz már talán nem áll annyira közel, mindenképp helye van a fiatalok mellelt egy ilyen műsorban is, mint a Dal. – Vera

22:19 Ítél a zsűri

Pierrot szerint kiegyenlítettség van ebben a középdöntőben, szerintem pedig nem létezik ilyen szó. Magdinak mindekiért fáj a szíve, haragszik, homlokot ráncol. Csiszár Jenő tök jól érzi magát, az a lényeg! Philip a legösszeszedettebb a zsűritagok közül… – Vivi

Pierrot meglepetést okozva Dallos Bogit juttatná tovább, ezen talán az énekesnő lepődött meg a legjobban. Magdinak az Other Planet, Gergő és Bogi hiányozna. Csiszár Jenő az Other Planet mellett voksolt. Philip is Bogit juttatná tovább.

Elindult az utolsó perc… izgalmas… – Vera

22:23 Csilla sem tud még semmit

Ne engedj el, Mesmerize, Fire, igen, igen, ezeket már tudjuk. És még? – Vivi

22:24 Bumm! Gájer Bálint a biztos továbbjutó!

Sírok. És Bogi? És Oláh Gergő? És Éliásék? Ez nem az én napom. – Vivi

A nagy időhúzás után jön a bejelentés: Gájer Bálint!!!! Örülünk!! Bocs Vivi… Gergőért azért vérzik a szívem, nagyon megérdemelte volna ő is a döntőt. – Vera

22:26 Búcsúzunk!

Már tessékelnek is ki minket a sajtószobából, úgyhogy ma estére búcsúzunk. Tartsatok velünk jövő szombaton is, a Dal 2015 döntőjén! Jó éjt pusziként íme egy kép a zsűritagokról! – Vivi